Zöldi György a Kékszalagról
Egy Avar 29 története az idei Kékszalagon
Üdv Sporttársak!
Első Kék Szalagomra készülvén kissé tapasztalatlanul, nagy izgalommal vártam a verseny kezdetét. Nagy elvárás nem volt, leginkább a táv teljesítése volt a cél. Csütörtök reggel korán ébredve indultunk neki a Balaton bevételének. Természetesen ötször átnéztük az időjárás jelentést ami sok jóval kecsegtetett, és akkor még leginkább annak szurkoltunk, nehogy megismétlődjön a tavalyi szélcsend. Az indulás után annyira lecsökent a légmozgás, hogy egyre jobban kezdtünk leszakadni a mezőnytől. A kisebb, könnyebb hajók jobban meg tudták vitorlázni a szelet és süvítettek el mellettünk. Eléggé A Kenesei forduló környékén aztán felgyorsult az Avarunk az egyre erősödő szélben. Azonban majdnem hogy velünk fordult a szél is és továbbra is negyed szélben kellett közelíteni Siófokhoz ami aztán fél szélre változott és meg is erősödött. Még nem sejtettük, hogy mi vár Ránk a Tihany után. A viharcella mozgását persze folyamatosan követtük és tudtuk, hogy nagyon csendes éjszakára nem lehet számítani. Mivel egyikünk sem hajózott még éjszaka, számítottunk rá, hogy nem lesz izgalmaktól mentes. A biztonság kedvéért Tihany után nem sokkal le reffeltük a grószt, mert már láttuk, hogy az északi dombokat már szórják a villámok. Így lehet picit alul vitorlázva de biztosan közelítettünk a következő bója felé. Eléggé bent voltunk már az éjszakában de még Badacsony előtt elkezdtek jönni a hajók szembe. Itt a mezőny eleje már megfordult a keszthelyi bóján. Egyrészük sajnos nem volt kivilágítva így párszor csak a sikítozásra lettünk figyelmesek. Ők voltak a szerencsésebbek, mert így gyanítom, hogy azelőtt meg tudtak fordulni, mielőtt a vihar igazán el kezdett tombolni a szigligeti és a keszthelyi öbölben. Itt nem is a szél hanem a hullámzás okozott problémákat és egyre nehezebb volt tartani a kormányt, mert rendesen taszigálta. Kb 1/3 fokkal evickéltünk egészen a keszthelyi öbölig. Addigra már eléggé ki voltunk merülve a hullámzástól és a széltől. Többször is megpróbáltunk nekimenni az utolsó bójának de az erős északi szélben kis fokkal és széles hajóval csak halzolva tudtunk fordulni és a bója-part távolság miatti szűk helyen nem tudtunk felkreuzolni a viharos északi szélben. Még megpróbáltunk horgonyra állni, de a széles hajónk az oldalát mutatta a szélnek és a hullámzásnak, így kb. 800 m estünk le és szántottunk fel a keszthelyi öbölben. Mivel már elfáradtunk és nem akartunk felesleges kockázatot vállalni közösen úgy döntöttünk, hogy feladjuk a versenyt és kivárjuk a vihar végét a kikötőben.
Sajnos számunkra ez volt a verseny vége de szerintem még így is jól jártunk, mert ha mondjuk a viharcella bejön a Balaton fölé és az északi dombok helyett az árbocokat szórja meg villámokkal, akkor szerintem rosszabb képet festett volna a statisztika. Olyan 2006. augusztus 20-it.
Mindent összevetve a versenykörülmények nem voltak ideálisak de ha vitorlázásról beszélünk szerintem annak, hogy ideális körülmények legyenek kb. 5% az esélye. Pont ez a szépsége az egésznek. Végül is bár nem szabályszerűen de a távot teljesítettül és jövőre kamatoztatni fogjuk az idén begyűjtött tapasztalatokat.

06-30-452-9879
06-87-343-025