Jégvitorlás-vb: elrajtoltak!
Sopron közelében, a Fertő-tavon megkezdődött a jégvitorlás-világbajnokság a DN hajóosztályban. A nagyszabású versenyen 19 ország közel 200 versenyzője, köztük hat magyar vesz részt.
A vb a kvalifikációs futamokkal rajtolt, amelyekbe az
addigi ranglista-helyezések alapján osztották be a versenyzőket. A
leggyengébb pontszámmal rendelkezők futamának első 12 helyezettje
mehetett egy kategóriával feljebb, s onnan szintén az 1-12. helyen
végzők kerültek be a legjobbak közé. Már a selejtezők is
beleszámítottak az összetettbe, így a nyitónapon összesen 3-3 futamot
rendeztek mind az A (arany), mind a B (ezüst), mind a C (bronz)
csoportban.
Az első nap után a magyarok közül Vörös
Szabolcs a legjobbak mezőnyében a 6., Hamrák Péter pedig a 12., míg a B
csoportban Hegyi Márton a 3. pozícióból várja a folytatást.
A
hét futamosra tervezett világbajnokság jó időjárási viszonyok esetén
akár már kedden befejeződhet, ha sikerül további 4-4 futamot
lebonyolítani csoportonként.
Közvetlenül a vb után
kezdetét veszi az Európa-bajnokság, amely nyílt verseny lesz, tehát a
tengerentúliak is rajthoz állhatnak, ám az ő eredményük nem számít majd
bele az összetettbe.
stop.hu
MERRE TOVÁBB?
- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt

06-30-452-9879
06-87-343-025