Wossala György - A semmi anatómiája
Wossala György | 2009-12-28 16:12:29
Bizonyos körökben valóban nagy vihart váltott ki az MVSZ 2/2009. 10. 27 sz. határozata.
Miről is van szó e döntésben?
Az utóbbi években elsősorban a Balatonon megsokszorozódott az üzleti alapon rendezett versenyek száma. Ezeket részben MVSZ-tagszervezetek, részben az MVSZ-szel semmilyen kapcsolatban nem álló vállalkozások szervezik. Nevezési díjként általában nevezett versenyzőnként 3000-4000 forintot határoznak meg, persze vannak olyan ágazati versenyek, ahol induló hajónként számítják a nevezési díjat, és ez nem egy esetben akár több százezer forintos nagyságrendig is terjed (a most bevezetett és kritizált jogdíj összege versenyzőnként 200-tól max. 480 forintig terjed.).
Ezeket a versenyrendezőket az MVSZ közvetve és közvetlenül is kiszolgálja, hiszen mindazon szolgáltatások előnyeit élvezik, melyeket lentebb fogok felsorolni. (Közvetve pl. a versenyszabályok, az általános versenyutasítás stb. folyamatos karbantartásával, közvetlenül pedig pl. a versenynaptárban történő egyeztetett megjelenítéssel, vagy az eredmények közlésével stb.).
Ezek a versenyszférában működő vállalkozások helyzeti előnyben vannak a szponzorpiacon, figyelembe véve azokat a lehetőségeket, amelyek többek között az üzletszerzői jutalék, vagy egyéb érdekeltségi eszközök terén rendelkezésükre állnak, és amelyekkel egy sportági irányító szerv nem rendelkezik. Ez jelentős mértékben beszűkíti a Szövetség által elérhető szponzori bevételek körét, és az utóbbi időszak gazdasági visszaeséssel terhes viszonyait is figyelembe véve nehéz helyzet elé állítja gazdálkodását.
A kivetett, és egyesek által kritizált „sáp” vagy „adó” nem érinti az ifjúsági és utánpótlás, valamint az olimpiai osztályok, továbbá ISAF- vagy EUROSAF- nemzetközi (International) és elismert (Recognized) osztályok részére rendezett versenyeket, ezek után tehát semmilyen díj nem fizetendő.
Azokon a rendezvényeken pedig, ahol a jogdíjfizetés bevezetésre került, nevezett versenyzőnként nem egészen egy korsó sör árával rövidíti meg a rendelkezés a rendezőket.
Az MVSZ mindezért semmilyen szolgáltatást nem biztosít – hallottuk a vádakat.
Nézzük meg, mi is ez a semmi:
- Rendszeresen karbantartja és évente a hazai viszonyokhoz igazítja a nemzetközi versenyszabályokat (melyek nem vagyon értékű jogként az ISAF által kizárólag a nemzeti vitorlásszövetségek hatáskörébe vannak utalva), ezek nélkül versenyt, de még edzést rendezni is elképzelhetetlen.
- Évente elkészíti, karbantartja és széles körben terjeszti a hazai általános versenyutasítások rendszerét.
- Évről évre értékeli, egyezteti, folyamatosan karbantartja, kiadja és a teljes tagság körében terjeszti az éves versenynaptárt.
- Kialakítja, karbantartja és ellenőrzi a felmérési szabályok rendszerét, ha szükséges hajóosztályonként is.
- Szervezi és üzemelteti a versenybírók, versenyrendezők és felmérők képzését és minősítését, egyezteti foglalkoztatásukat nemzetközi szinten is.
- Versenybíró Bizottságán keresztül ellenőrzi és üzemelteti az óvási folyamatokat, azok fellebbviteli rendszerét.
- Folyamatosan a nemzetközi trendekhez igazítja a hajóosztály-politikát.
- Tervezi, elkészíti és megvalósítja az ifjúsági és utánpótlás-nevelés folyamatait, kidolgozza, anyagi és tárgyi eszközökkel (szállítóeszközök, motorosok, felszerelés, elméleti képzések stb.) támogatja edzés- és versenyprogramjaikat.
- Olimpiai és Élsport Bizottságán keresztül biztosítja az olimpiai és élsport teljes körű szervezését és finanszírozását, ideértve a hazai és nemzetközi edzéseket, edzőtáborokat, a versenyprogramok kialakítását, a sportegészségügyi, fizikai és pszichológiai felkészítést, a válogatott keretek évről évre történő összeállítását, sporteszközök és egyéb feltételek biztosítását stb.
- Nyilvántartja, publikálja és archiválja a versenyeredményeket, közzéteszi az ifjúsági, utánpótlás- és felnőttranglistákat, rendezvényeken díjazza az élen végzetteket.
- Versenyrendezői tevékenysége keretében a legjelentősebb és legnagyobb indulói létszámot generáló versenyeket bonyolítja, évente megrendezi az ifjúsági és utánpótlás, valamint az olimpiai és ISAF-osztályok bajnokságait, a Kékszalagot, a Tihany-kerülőt és számos egyéb, jelentős versenyt.
- Nemzetközi és világversenyeket rendez.
- Alakítja és folyamatosan karbantartja az előnyszámítási rendszereket.
- A folyamatosan csökkenő állami támogatások időszakában hosszú évek óta eredményesen gazdálkodik.
- Karbantartja és a törvényekkel, valamint a kialakult szükségszerűségekkel összhangban folyamatosan átdolgozza és módosítás céljából a Közgyűlés elé terjeszti az Alapszabályt.
- Rendszeres kapcsolatot tart az állami sportirányítás szerveivel, az Olimpiai Bizottsággal, a társszövetségekkel, meglévő és potenciális szponzorokkal.
- Nemzetközi kapcsolatokat ápol az ISAF, a EUROSAF és a nemzeti vitorlásszövetségek számos vezetőjével és részlegével.
18. Hatósági ügyekben lobbizik, törvénymódosításokat kezdeményez.
- Sportdiplomácia területén elért eredményeit többek között kiválóan jellemzi az utóbbi 10 évben Magyarországon rendezett világversenyek kiemelkedő száma.
- Média Bizottságán és nemrég alkalmazott sajtófőnökén keresztül folyamatosan népszerűsíti a sportágat a médiában, rendszeres hírlevelekkel tájékoztatja a tagságot az aktualitásokról.
Mostanában egyes kritikusok azzal érvelnek, hogy a Szövetségnek több szolgáltatást kellene nyújtani. Tisztelettel kérdezem: mire gondolnak? Elég sok szövetség működését láttam már közelről, természetesen a nagy költségvetéssel rendelkezőknél jobb a helyzet, többet tudnak költeni az egyes tételekre, de hogy másfajta szolgáltatásokat kínálnának, azt sehol sem tapasztaltam.
Nálunk a vitorlázók egy kisebb csoportja szabadidejét feláldozva fáradozik azon, hogy legjobb tudása szerint, ellenszolgáltatás igénye nélkül próbálja meg a sportág helyzetét jó irányba terelni. Az Elnökségben és a köré szerveződő bizottságokban igyekeznek becsülettel ellátni feladatukat, az eredmények ezt évről évre igazolják: a folyamatosan növekvő taglétszám, a versenyeken induló hajók és versenyzők számának töretlen növekedése, a nemzetközi eredmények nem arról beszélnek, hogy milyen szerencsétlenül végzik dolgukat, vagy hogy mennyire alkalmatlanok a vállalt feladat elvégzésére. Biztosan vannak nálunk erre a feladatra alkalmasabb vitorlázók, azoknak üzenem, hogy az ajtó nyitva áll, számos bizottsági hely van még betöltetlenül, ezekben mindenki bizonyíthatja rátermettségét és a sportág érdekében benne buzgó tenni akarást.
Azzal is tisztában vagyok, hogy a működés korántsem tökéletes, és számos feladat vár megoldásra:
helyt kell adni többek között annak a kritikának, hogy a gazdálkodás és általában a végzett tevékenység eredményeit a tagság irányában lényegesen átláthatóbban kell biztosítani. Noha az Elnökség ülései nyilvánosak és a tagok bármikor betekinthetnek a
Szövetségben bármely dokumentumba, ez a mai internetes világban nem elegendő és főleg nem felel meg a kor követelményeinek.
- Lényegesen szorosabb kapcsolatot kell tartani a tagszervezetekkel, egyesületekkel.
- Át kell alakítani az Alapszabályt, elsősorban a választási rendszer elavult mechanizmusának megreformálása céljából, a nagy egyesületek dominanciájának csökkentése irányában.
- Tovább kell folytatni a gazdálkodás eredményorientált átalakítását.
- Javítani kell a belső és külső kommunikációt.
- Átláthatóbbá kell tenni a válogatási elveket.
- Intenzívebb versenybíró-, rendező- és felmérőképzéseket kell szervezni
- Fel kell eleveníteni a „Kis Tavak” és „Kis Egyesületek” programokat, ezek támogatását új alapokra kell helyezni.
- Folyamatosan át kell térni a recsegő-ropogó YS rendszerről az ORC-re.
- Céltudatos, teljesítménycentrikus élsport- és olimpiai politikát kell kialakítani.
- Fokozni kell jelenlétünket a médiában.
És még ezt is lehetne sokáig sorolni. Ezekhez várjuk minden jó szándékú, segítőkész sporttársunk támogatását és segítségét.
Végezetül még talán csak annyit, hogy az utóbbi időben több tárgyalást folytattunk a szóban forgó határozattal érintett legjelentősebb versenyrendezőkkel, és megnyugvással tapasztaltuk, hogy teljes mértékben megértették érveinket és készségesen együttműködnek a határozat végrehajtásában.
Wossala György,az MVSZ társelnöke
vitorlasmagazin.hu
MERRE TOVÁBB?
- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt

06-30-452-9879
06-87-343-025