Vadnai Európa Kupát is nyert!

 

Két első, két második és egy harmadik hely mellett még több jó helyezés a legjobb tíz között a magyar Laseresek 2010-es Európa Kupa mérlege! Egész évi jó teljesítményük méltó megkoronázása a december 31-én Hvaron lezárult, 14 versenyből álló 2010-es Európa Kupa végeredménye.

 

A Nemzetközi Laser Osztályszövetség mindhárom hajótípiusban 2010-ben is megrendezte a 14 eseményből álló Európa Kupa versenysorozatot. A Portugáliától Lengyelországig a legváltozatosabb helyszíneken szervezett regattákon mérték össze tudásukat a fiatal Laseresek, köztük a Balatonon is a BYC által rendezett versenyen.

 

Az egész évben jól szereplő magyarok kitűnő eredményekkel zárták az idei Európa Kupát. 

 

2010-es Laser 4.7 Európa-bajnokunk Vadnai Benjamin az Európa Kupában, versenyek sorozatából álló összetett eredményével is bebizonyította, hogy osztályában Európa legjobbja, még a nála idősebbek között is! Az idén 15 éves, az Optimist osztályból csak az év elején Laserbe átült Benji mindkét versenyzőcsoportban, a 16 és a 18 évesek között is az élen végzett!

 

Nagyszerűen szerepelt a 19 éven aluliak között az olimpiai Laser Standarben Bakóczy Róbert, illetve a 17 éven aluliak között a legnépesebb mezőnyt felvonultató Laser Radialban Mátyás Viktor is. Ők ezekben a kategóriákban szereztek ezüstérmet, és az idősebbek között is a legjobbak közé tudtak kerülni. Bakóczy akár nyerhetett volna, ám betegség miatt nem utazott el az utolsó versenyre.

Héjj Viktória a női Laser Radiálosok között versenyzett kiemelkedően. Teljesítményével a 19 éven aluliak között érdemelte ki a bronzérmet.

 

A magyar Laseresek 2010-es összetett Európa Kupa végeredményei:

 

Laser Standard Férfi

385 induló

6. 

Bakóczy Róbert

Laser Standard U21

128 induló

2.

Bakóczy Róbert

 

 

10.

Földesi Gergely 

 

 

 

 

Laser Radial Férfi

510 induló

5. 

Mátyás Viktor

Laser Radial U 19

360 induló

4. 

Mátyás Viktor

Laser Radial U 17

145 induló

2. 

Mátyás Viktor

 

 

6. 

Hunfalvy Péter

 

 

8. 

Korchmáros Kristóf

 

 

9. 

Rozsnyay Domonkos

 

 

 

 

Laser Radial Női

205 induló

5.

Héjj Viktória

Laser Radial Női U19

95 induló

3. 

Héjj Viktória

 

 

 

 

Laser 4.7  - U 18

294 induló

1.

Vadnai Benjamin

 

 

8.

Huszka Mátyás

 

 

10.

Takács Levente

Laser 4.7  - U 16

143 induló

1.

Vadnai Benjamin

 

 

5.

Takács Levente

 

 

 

 

Laser 4.7  - U 18 Női

129 induló

10.

Virág Zsófia

 

 

hunsail.hu

 

Furedyacht MERRE TOVÁBB?

- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt