RMOCR vége

Vasárnapra véget ért az ISAF Világkupa második versenye, Rolex Miami Olimpiai Hajóosztályok Regattája.

 

A harmadik napot követően a negyedik napra elég kevés szél volt és nem minden osztálynak sikerült futamot rendezni. Sokaknak sikerült kieső helyezéseket menni és így vagy lecsúszni az élről, vagy csökkenteni előnyüket, de volt olyan, akinek mindegy volt, hogy milyenek a körülmények, tovább növelte előnyét.

 

 

Az utolsó kvalifikációs napon már több szerencséje volt a versenyzőknek, 10-12 csomós, kicsit pöffös szélben, kis hullámokkal már kisebb volt az esély a betlizésre és páran már bebiztosították maguknak a győzelmet, vagy a dobogós helyezést. Ilyen volt például Starban Robert Scheidt és Bruno Prada, akik több, mint 40 pontos előnnyel kerültek a Medal Race-be. A 49es John Pink és Rick Peacocknak sem kellett aggódniuk az utolsó nap, hiszen több, mint 20 ponttal vezettek Paul Brotherton és Mark Asquith előtt.  Az amerikai Paige Railey radiálban, miután kiejtette a fekete rajtját, nem ment 6-on kívül,  így egyenletes teljesítménnyel már ő is megszerezte a győzelmet a döntő futam előtt.  A többi osztályban izgalmasabban alakult a vége.

 

Férfi 470-ben Luke Patience és Stuart Bithell brit páros 35 ponttal érkezett a medal racebe, őket követték 39 ponttal honfitársaik Nic Asher és Elliot Willis, míg harmadik helyen az ausztrál Matthew Belcher és Malcolm Page állt 43 ponttal.  Luke-ék sajnos türelmetlenek voltak és nem bírtak hiba nélkül vitorlázni, az utolsó helyen végeztek a futamon, míg honfitársuk harmadik, az ausztrálok ötödik helyen értek célba, így a dobogó legalsó fokára csúsztak. Asher-ék megnyerték a regattát, míg a világbajnokok a második helyen végeztek.

 

Nőknél a végig élen álló francia Ingrid Petitjean és Nadege Douroux simán hozta a versenyt, a végén 1 pontos előnnyel végeztek Penny Clark és Katrina Hughes előtt. Itt még négyesélyes volt a győzelem, az argentín Maria Fernanda Sesto és Consuelo Monsegur, illetve a szintén francia Camille Lecointre és Mathilde Geron kettősnek is volt esélye,  de az elsők nem mentek annyira rosszul, hogy behozhassák őket, így helyet cserélve ugyan, de a harmadik és negyedik helyen maradtak.

 

 

 

 

Finnben érdekesen alakult a vége. Giles Scott 9 ponttal vezetett Ainslie előtt és 8 ponttal Mills előtt. Scott-nak sikerült is egy büntetést adnia a rajt előtt a match race világbajnoknak, de Ő nevéhez méltóan feljött és végül megnyerte a futamot. Scott végül ötödik lett a futamban, ami épp elég volt a győzelemhez, míg Mills a harmadik, aki így visszacsúszott a dobogó legalsó fokára. Giles-nak ez már a második győzelme Ainslie előtt, tavaly a weymouth-i Sail for Gold regattán is sikerült legyőznie riválisát, aki ha a következő olimpiára kijut és arany érmet szerez, beállíthatja Paul Elvström rekordját (4 arany egymást követő Olimpiákon) és a királynő még lovaggá is ütheti!

 

 

Laserben is négyesélyes volt a dolog, Paul Goodison vezetett a svéd Myrgren Rasmus előtt 1 ponttal, Julio Alsogaray előtt 2 ponttal és Nick Thompson előtt 4 ponttal. Nem sikerült megvédenie az első helyet, svéd riválisa harmadik, míg az argentín Julio negyedik helyen végzett, míg ő csak a hatodik helyet szerezte meg éppen honfitársa előtt, így visszacsúszott a harmadik helyre, a svéd nyert, míg az argentín a második lett.

 

A férfi szörfösöknél Dorian Van Rijsselberge  és Nick Dempsey harcolt az aranyért a döntő futamban, amiben végül Nick Dempsey végzett előrébb, de nem eléggé ahhoz, hogy átvegye a vezetést a tabellán, így a holland nyerte a regattát.

 

 

Nőknél Bryony Shaw-nak volt még esélye elvenni Marina Alabau-tól a győzelmet, de végül itt sem volt elég nagy a különbség köztük, hogy a sorrend megváltozzon, így a spanyol deszkás viheti haza a győzelemért járó aranyat. Harmadik az olasz Laura Linares lett. Detre Diána a 14. helyen végzett, ami a pech sorozata után jó eredménynek számít és még így is közel volt a 12. helyezés.

 

 

Női Match Race-ben Lucy Mcgregor nyerte az arany csoportot az orosz Skudina előtt, így ők kerültek össze a vigasz ági első két helyezettel, ahol Skudina kikapott, így nem jutott az első négy közé. A négy között Anna Tunnicliffe verte Mcgregort és Leroy verte a vigaszágról jövő Barkow-t. A döntőben végül a francia Leroy győzedelmeskedett 3-1 arányban, míg a harmadik helyért Barkow verte McGregort 2-1-re.  

 

 

A verseny után a mezőny nagy része pakol, hiszen áprilisban kezdődik az európai szezon a világkupa következő állomásával, a mallorca-i Zsófia hercegnő regattával.

Beliczay Márton

 

www.sailing.hu

 

 

 

Furedyacht MERRE TOVÁBB?

- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt