NAGYSZERŰ VERSENY SZIGLIGETEN
Ideális szélviszonyok közepette zajlott le az V.UNIQA Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny- sorozat idei harmadik helyszínének futama.
A meteorológiai előjelzéssel szemben gyenge DNY-i szélben rajtolt el a regatta népes mezőnye, de a rajt után fél órával megélénkült, majd a verseny végéig kitartóan fújt a mintegy 12-14 csomó erősségű szél. Dániel Gábor versenyigazgató elmondta: igazán jó verseny volt, mert a szélnek köszönhetően hosszú cirkáló- és hosszú hátszeles szakaszok tették próbára a versenyzők ügyességét. A légvonalban nagyjából 25 kilométeres versenyen a cirkáló szakaszok miatt akár 40 kilométert is megtettek a hajók, ez még a legügyesebbeknek is csaknem négy órájába telt. A Yardstick III. osztály egyébként rövidebb pályát futott, nekik a györöki bója kerülése után Szigligeten véget ért a verseny.

A Balaton Regatta Mentőöv címmel vízi biztonsági sorozatot indított. Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője elmondta: mint ahogy az az idei Kékszalagon is kiderült, veszély esetén gyakran még a sokat látott hajósok sem mérik fel jól a kialakult helyzetet. Éppen ezért nem árt újra és újra feleleveníteni még az egyértelműnek tűnő dolgokat is. A sorozat első részében a viharban történő horgonyzásról és a homokpadra futásról esett szó elméletben és gyakorlatban egyaránt.
A sorozat mint mindig, ezúttal is pályaversennyel folytatódott vasárnap. A regatta következő helyszíne augusztus 27-28- án Balatonboglár.
Eredmények:
Yardstick I. osztály
1. Aeroplane (kormányos: Márfy Miklós)
2. Kék Fény (Hajdu Róbert)
3. Széltoló (Lehoczky Ádám)
Yardstick II.osztály
1. Dolce Vita (kormányos: Sáfián László)
2. Gé. (Pál Gaszton)
3. Vivace (Bíró Márk)
Yardstick III.osztály
1. Penny (kormányos: Fazekas Ákos)
2. Blue Fly (Kék Tamás)
3. Dudu (Szabó László)
forrás:sailing.hu

06-30-452-9879
06-87-343-025