Kékszalag

Július 14-én, csütörtökön lesz a rajt.

 

 

Idén a megszokottnál egy nappal korábban, július 14-én, csütörtökön reggel 9 órakor rajtol el Balatonfüredről a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj vitorlásverseny.

 

A szervezők szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége azért döntött a rajt időpontjának megváltoztatása mellett, mert így a mezőny második felében célba érők is részt tudnak venni a Balaton-kerülő versenyt követő szombati közös vacsorán és banketten.

 

Szoják Balázs versenyigazgató elmondta, Közép-Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező és leghosszabb tókerülő versengésére több mint 500 hajó részvételét várják.

 

Az indulóknak a légvonalban 145 km-es Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük a vízen.

 

forrás: Velvet/Index