Gordon & Webster racing team

Még 2008-ban edzettem egyszer-kétszer Ian Ainslievel, egy alkalommal versenyeztem is vele Match Race-ben. Már akkor megtetszett a páros versenyzés. Ezt követően két éven keresztül nem volt alkalmam művelni ezt a fajta versenyzést, de mindig bennem volt, hogy kipróbáljam magam ebben a versenyágban is.


 

 A tavalyi évben nagyrészt Melges 24-el versenyeztünk, végigcsináltuk az Olasz Volvo sorozatot, ez a legerősebb sorozat a M24 osztályban. A versenyről versenyre javultak az eredményeink , így az év végére sikerült felérnünk a világranglista 7. helyére. Az idei évre is hasonló teveink vannak a Melges24-ben, de ősszel gondoltuk, hogy ezt kibővítjük a páros versenyzéssel. Ez azért is jó kiegészítőnek a flottaversenyekhez, mert nagyon pontosan kell tudni kezelni a hajót, a manővereket a lehető legjobban kell elvégezni, a legkisebb hiba is egyből büntet. A flottaversenyzés pedig a széltaktikát és a hajóvezetést segíti a páros versenyzéshez. Mindkettő segíti egymást.

 

Novemberben kezdtem el szervezni, hogy mehessünk páros versenyre, mivel a páros versenyeken csak a rendező által meghívottak vehetnek részt. Decemberre már sikerült két meghívót is kapni, Brindisibe és Scarlinoba. A csapat összeállításánál fontos szerepe van a súlynak is, max 87,5 kg lehet a legénység átlagsúlya, ezt nem szabad túllépni, ha sokkal kevesebb az sem jó. A versenyeket mindenhol más hajókkal rendezik, van amelyikhez három fős csapat kell, de van olyan amihez öt fős, ezért a csapatot úgy kell összeállítani, hogy minden hajóhoz megfelelő legyen. 

 

A Gordon&Webster Racing Team jelenleg öt főből áll, előröl hátrafelé haladok a hajón a csapatban Gémesi Gyula (Gyuszi) (bow-pit), Mesterházy-Nagy ákos (Piri) (bow-pit), Szamody Tamás (Totó) (jib, spi trimm, tactican), Tomai Balázs (Pufi)(main trimm, tactican), Litkey Árpád (helm). 

 

November végén kezdtük el az edzéseket, a rossz idő miatt csak két napot tudtunk edzeni a Balatonon, igaz azt is csak egyedül, bóják között. Az első verseny amin részt vettünk december 11-12 között, egy Grade3-as Match Race volt ami Brindisiben került megrendezésre. A versenyt J22-es hajókkal rendezik ott, amihez háromfős csapatok kellenek, itt Gémesi Gyula, Tomai Balázs és én versenyeztünk. A két napra tervezett versenyen, szombaton 35-40 csomós szél fújt, így nem volt futam. Vasárnap viszont minden résztvevő 10 futamot versenyzett végig. 

 

 

 

Az első körben egész jól szerepeltünk, ötből hármat nyertünk, így a második helyen álltunk, de sajnos a második kör nem sikerült olyan jól, ott mind az öt meccset elvesztettük. A végén hatodikak lettünk. Itt igazából azt tanultuk meg, hogy hogyan kell hozzáállni a Match Race versenyzéshez. Mik azok a dolgok amik  eldöntik, hogy ki nyer és ki veszít.

 

Eredmények:

 

 

A Második versenyünk december 18-19 között Scarlinoban volt, egy Grade4-es viadal, Itt Beneteau 7.5 a hajóosztály. Négyfős csapat kell ehhez a hajóhoz, Piri, Totó, Pufi és én versenyeztünk. Itt már sokkal jobban ment a rajt előtti taktikázás, minden rajtot megnyertünk. De utána sajnos sokszor kapkodás miatt elvesztettük a futamaink felét, így csak az ötödik helyen végeztünk.

 

Romeo  1°

Mottola 2°

Korolev 3°

Cerri 4°

Litkey 5°

Crivelli 6°

Bertone 7°

Tognozzi 8

 

A harmadik versenyünk a január 29-30-án megrendezett Grade 3 –as Match race volt Scarlinóban. Ugyan azokkal a hajókkal, mint decemberben, azzal a különbséggel, hogy három, pár versenyzett egyszerre a pályán. A csapat ugyan az volt mint az előzőn, Piri, Totó, Pufi és én. 

 

A pénteki edzésen sikerült összerakni a manővereket, jól ment minden. Szombaton a Round Robinban a jókkal kezdtünk és a harmadik meccsünk után két vereséggel álltunk, ami eléggé letörte a csapatot, de sikerült ezen felülkerekednünk és a többi futamot megnyertük, Szombaton hatból négyet nyertünk. Vasárnap negyedikként kezdtük a megmaradt két futamunkat, két gyengébb csapattal versenyeztünk és sikerült is hoznunk mind a két futamgyőzelmet. 75%-osan harmadikként kerültünk az elődöntőbe. 

 

 

 

Itt a második helyen álló Brit Lees és csapata ellen két nyert meccsig tartó viadalunk volt, amit 2-1 arányban sikerült megnyernünk. Ez a csapat volt az egyik, akitől kikaptunk a Raund Robin alatt. A döntőben a világranglista 28. helyén álló Finn Lumijarvival kerültünk, ő volt  a másik akitől kikaptunk a Raund Robin alatt. Vele szemben is 2-1 arányban nyerünk. Az első futamot vesztettük el, volt egy kis kavarodás ebben a futamban, mert az első cirkáló szakasz végén balcsapáson ejtve  mentünk a bójára fölöttünk fedésben volt a Finn, a zónánál megjelent a jobbcsapáson a másik finn, aki a másik meccsben volt, és mögé kellett ejtenünk így a bóját tisztán előttünk tudta venni az ellenfelünk, az előnyét végig megtartotta, és megnyerte a futamot. A hátralévő mindkét meccset tisztán, rajttól végig vezetve nyertük. Nagyon jó volt a csapat, mindenkinek gratulálok.

 

 

 

 

Ezekkel az eredményekkel a 264 helyig jutottunk a mai február 2-i világranglistán.

Jó lenne ha más csapat is elkezdené a vitorlázás ezen formáját, nagyon érdekes és hasznos. Bárkinek szívesen segítek, ha esetleg úgy gondolja, hogy belevágna a páros versenyzésbe.

 

 

Litkey Árpád

 

www.sailing.hu

 

 

 

 

 

 

Furedyacht MERRE TOVÁBB?

- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt