Élt 12 hónapot?

 

Mátyás Laci két nappal korábban megjelent cikke is inspirálta Kocsis Pétert (OÉB), hogy a támogatási rendszer kapcsán billentyűzetet ragadjon.

 

Mátyás Laci minap megfogalmazott Utánpótlás támogatás újratöltve” című írása, valamint az MVSZ Utánpótlás Bizottsága és az Olimpiai és Élsport Bizottsága által 2010. decemberben beterjesztett, de mind a mai napig el nem fogadott támogatási rendszer körüli, valóban a színfalak mögött zajló viták sarkaltak arra, hogy néhány kérdést és egy kis visszatekintést megfogalmazzak.

 

Tény, hogy a 2008-as olimpián összesen egy magyar vitorlázó vett részt: Berecz Zsombor. Tény, hogy 1988 és 2008 között, azaz az elmúlt 20 évben az olimpiai játékokon mindössze két vitorlázónak – Nyári Zsoltnak (1992 Barcelona) és Eszes Tamásnak (2000 Sydney) – sikerült az ötkarikás játékokon a középmezőnynél (50%) jobb teljesítményt elérnie. Tény az is, hogy a mezőny 1/3-ban az elmúlt 20 év alatt magyar versenyzőt nem láttunk.

 

Tény az is, hogy a 2009. novemberében megalakított Olimpiai és Élsport Bizottság egyértelmű szándéka, hogy erős összefogást alakítson ki az MVSZ és az utánpótlás és olimpiai osztályok versenyzőit nevelő klubok között, és ebbe bevonja az Utánpótlás Bizottságot, valamint az osztályszövetségeket és a szülőket. Tény az is, hogy az Olimpiai és Élsport Bizottság szándéka az is, hogy olyan támogatási rendszert fogalmazzon meg, amely egységes szerkezetben kezeli az utánpótlás és az olimpiai vitorlázók részére biztosítható MVSZ támogatást, és ezáltal javítani tudjon a magyar vitorlázás olimpiai eredményességén.

 

Mivel jelen írásom, megelőzi az MVSZ soron következő, március 1.-i elnökségi ülését, amelyen végleges döntés születik az Utánpótlás Bizottság és az Olimpiai és Élsport Bizottság által összeállított dokumentumról, csak a már nyilvános, 2010. februártól érvényben lévő, a jelenlegi előterjesztés elveivel megegyező dokumentumokból szeretnék néhány idézetet kiemelni és ezekkel kapcsolatosan néhány kérdést megfogalmazni. Válaszokat szándékosan nem írtam, mivel azok már az én személyes gondolataim lennének. Szerintem mindenkinek van egy válasza minden egyes feltett kérdésre. És igazából ez számít.

 

A jelenleg még működő Olimpiai és Élsport Bizottság 2009 novemberében pontosan meghatározta céljait, amelyeket azóta is fenntart. Céljaink többek között a jelenleg érvényben lévő támogatási rendszer első oldalán (lásd: http://www.hunsail.hu/dokumentumtar/) is megtalálhatók, azaz

 

 „… hogy az olimpiai hajóosztályokban versenyző, - a vitorlás válogatott keret kiválasztási rendszerének megfelelő élsportolók részére,- 4 és 8 éves ciklusokban, - az olimpiai felkészüléséhez szükséges tárgyi, személyi és anyagi feltételeket biztosítása, -a Magyar Vitorlás Szövetség keretei között, - a sportolókkal szerződésben álló belföldi és külföldi sport managerek, egyesületek, szponzorok, támogatók bevonásával”.

 

Sok vagy kevés a 4 és 8 éves ciklusokban való gondolkodás? Van más is, amit a tárgyi, személyi és anyagi feltételeken kívül biztosítani kellene? Hol máshol, ha nem a Magyar Vitorlás Szövetség keretei között? Baj, ha be akarunk (és be is vontunk) egyesületeket, szponzorokat, támogatókat?

 

Mind a 2010. februárban elfogadott, mind a jelenleg MVSZ határozatra váró támogatási rendszer céljai megegyeznek a jelenleg a MVSZ honlapján fent lévő (fent említett dokumentum) 3. oldalán felsoroltakkal. A megfogalmazottak szerint a támogatási rendszer célja,

 

„…, hogy szabályozza az Olimpiai Hajóosztályokban induló versenyzők részére, a MVSZ által nyújtott támogatások mértékét, valamint a támogatásokhoz való hozzáférés és a támogatásokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek rendszerét.

 

Hiba talán egységesen szabályozni a biztosítható támogatások mértékét? Jobb egy nem szabályozott támogatási rendszer? Hiba-e az, ha mind a versenyzőnek, mind az MVSZ-nek vannak jogai és kötelezettségei? Jobb-e, ha csak a versenyzőnek vannak jogai vagy csak az MVSZ-nek? Hiba-e, ha a támogatáshoz kapcsolódóan vannak egzaktul megfogalmazott, az eredményes szerepléshez kötött feltételek?

 

„… hogy a versenyzői egységek az olimpiai ciklusok alatt, évről évre azonos elven működő értékelési és feltétel rendszer alapján szerezhessenek jogosultságot támogatásra, és kizárható legyen az egyéni szempontok alapján történő elbírálás vagy értékelés.

 

Miért jelent problémát, ha évről évre azonos elvek alapján működik a versenyzők értékelése? Miért probléma, ha nincs minden évben új feltétel rendszer a versenyzők elé állítva? Kinek okoz gondot, ha kizárható az egyéni, szubjektív szempontok alapján történő elbírálás (és lassan elcsitulnak a Balaton parton az egyéni kiválasztási rendszer miatt terjedő történetek)? Kit sért vajon, hogy egy versenyző MVSZ általi elbírálása nem kizárólag egy személy vagy kis belterjes csoport véleményen alapul? Miért baj, ha a támogatások objektív, mindenki által átlátható, a személyes vállalásokat és ambíciókat is figyelembe vevő rendszer alapján kerülnek elosztásra?

 

„…hogy a Magyar Vitorlás Szövetség által biztosított támogatások felhasználása, évről évre mérhető fejlődést eredményezzen, az olimpiai osztályokban versenyző versenyzői egységek teljesítményében, és ez által a versenyzők hazai és nemzetközi elismertsége, elért eredményeik alapján, folyamatosan javuljon.

 

Baj az, ha egy versenyző fejlődését mérhetővé akarja tenni egy rendszer? Baj az, ha egy versenyzőtől elvárjuk, hogy minden évben eredményesebb legyen mint a megelőző évben? Baj az, ha a fejlődéshez kötjük a támogatásra való jogosultságot? Baj az, ha arra törekszünk, hogy feketén fehéren be lehessen mutatni, hogy ki melyen eredményt ért el?

 

Az Utánpótlás és Olimpiai és Élsport Bizottság által összeállított támogatási rendszertől alapvetően eltér a napokban összehívott munkacsoport által kidolgozott javaslat. Ezt sem nem tisztem és nem jogom véleményezni vagy a nyilvánosság elé tárni. Ezt, amennyiben úgy gondolják helyesnek, majd megteszik azok, akik azt részletesen kidolgozták. Azt azonban továbbra is fontosnak tartom, hogy az esetleges vitát és eszmecserét a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt folytassuk le, hiszen fentiek közvetve vagy közvetlenül rengeteg embert érinthetnek és senkinek sincs a zsebében a bölcsek köve.

 

Végezetül ne felejtsük az MVSZ nem a „saját”, hanem a köz és a szponzorok pénzét költi.

 

Kocsis Péter

 

sailing.hu

 

Furedyacht MERRE TOVÁBB?

- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt