Balatoni Jégsport találkozó
A szervezők célja, hogy minél többen megismerkedhessenek a jégsportokkal.
A jégvitorlások délelőtti rajtját nem sikerült megvalósítani a
szélcsend miatt, viszont délutánra egy futam megrendezéséhez elegendő
légmozgás alakult ki a versenyzők nagy örömére. Bár a jég vasárnapra
visszafagyott, a köd és a szélcsend miatt ezen a napon már egyáltalán
nem tudtak rajtot indítani és az Újévnyitó Átcsúszásként hirdetett
program is elmaradt.
A szervezők a rendezvény keretében jelentették be Magyar Jégsport Liga megalakítását, ami a Kékszalag
vitorlásverseny téli párjaként már a jövő szombaton meg akarja rendezni
a Jégszalag nevű versenyt a tó déli és északi partja között az
átcsúszóknak. Az elképzelések szerint a versenyen különböző kategóriájú
jégvitorlásokkal, jégszörffel, kite-al, kitewing-el, korcsolyával,
sífutással, hófutással, de akár bármilyen stílusú - akár WC ülőkéből
készült - fakutyával is részt lehet venni, illetve az adott
kategóriában a leggyorsabb visszatéréssel győzelmet lehet szerezni.
Amennyiben a jéghelyzet erre nem is adna lehetőséget, a két part között
megtartott kötélhúzó versenyt mindenképpen meg akarják tartani.
Ugyanakkor bejelentették, hogy amíg a hideg tart és a jég is megfelelő
minőségű lesz, addig minden hétvégén jégvitorlás futamokat szeretnének
indítani a sikeres Magyar Bajnokság megrendezésének érdekében.

06-30-452-9879
06-87-343-025