A vitorlázásról

Az emberiség történelmével gyakorlatilag egy idős vízi közlekedés hajnalától felhasználjuk a szél erejét a vízi jármű­vek mozgatására. Az emberiség legtöbb jelentős felfedezését a Földön a vitorlázás segítségével tette meg.

 

A távoli korokban a vízi közlekedés és ezen belül a vitorlázás az emberiség elterjedésének, térnyerésének, majd kereskedelmének és háborúinak eszköze volt. Ma ezekből a tevékenységekből a sport és a felfedezés maradt. Semmihez nem hasonlítható élmény új tájak, kikötők, emberek felfedezése, megismerése vitorlás hajó­val. A sportvitorlázás fejlődésével párhuzamosan egyre korszerűbb, jobb, kényelmesebb és biztonságosabb hajó­k állnak rendelkezésére azoknak, akik életükből legalább egy-két hetet a motorizációt kikerülve próbálnak eltölteni, és eljutni a Föld különböző tájaira.


A vitorlás hajó tökéletes találmány, vízen lenni pedig akár szélcsendben, akár friss szélben a legcsodálatosabb élmény; pihenés és kaland együttesen. Bár lehet űzni egyedül is, a vitorlázás mégis inkább társas tevékenység, mely a változó időjárás segítségével csapattá kovácsolja a hajó­n lévőket. Sokakban - akik még nem kerültek közeli kapcsolatba ezzel a sport­tal - olyan elképzelés él, hogy a vitorlázás a gazdagok kedvtelése. Azonban ez nem igaz, nemtől és kortól függetlenül bárki által megtanulható, valamint - egy átlagos munkahelyet feltételezve - bárki által elérhető sport, ehhez csupán a vízterületet és a hajó­méretet kell helyesen megválasztani. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy pontosan ugyanúgy fröccsen a hajó orrán a víz a Karib-tengeren, mint Balatonon, és ugyanakkora élmény egy hazai tavon való vitorlázás, mint egy nagy hajóval végigszántani az Adriát.


Mi magunk bár igenis merjünk nagyok lenni és nagyot álmodni, de hajóban a kicsi is szép. Hogy a mottót, és a leendő vitorlás jogosítvány­unk feliratát megértsük, tudnunk kell, hogy a Hajózási Szabályzat két fajta vitorlás hajótípus­t különböztet meg: a 20 méter hajóhossz alatti (=kishajó) és az e feletti (=nagyhajó) kategóriát, az árbocok számától és vitorlafelület nagyságától függetlenül. Sport és kedvtelési céllal tavon és tengeren egyaránt csak a 20 méter alatti, azaz a kishajó kategóriájú hajó­kat vezethetjük, mivel a 20 méter felettiekre, a nagyhajókra már hivatásos hajóvezetői képesítés szükségeltetik, és ezt nem vitorlástanfolyam­okon, hanem hajózási szakiskolákban tanítják, éveken keresztül. Megnyugtatásul közöljük, hogy a 19 méteres hajóhossz már olyan hatalmas (és drága), hogy olyat sporthajó­ban nem is igen gyártanak. A jól megépített 14-16 méter hosszúságú vitorlás kishajó­kkal (ezek súlya 10-12 tonna, álló magasságú zuhanyzóval és egyéb extrákkal rendelkeznek) bátran neki lehet indulni akár az óceánnak is. A Balaton­ra az ilyen hajó­k már túl nagyok, ide legalkalmasabbak a 6-8 méteres egyszerűbb és olcsóbb típusok.


A 20 méter alatti, vagyis kishajó kategóriában alapvetően kétféle hajótípusról beszélünk:
- Jolle vitorlás­ok, vagyis a kisebb, 3-5 méter hosszú kabin nélküli, svertes sportvitorlás­ok. A Balatonon nem hivatalosan ezt a kategóriát nevezik kishajósportvitorlásnak. Közismert típusok például az Optimist, a Repülő Hollandi, Finn Dingi vagy a Kalóz.
- Tőkesúlyos vitorlások, vagyis a kabinnal komfortossá és a nehéz tőkesúllyal felboríthatatlanná tett, általában 5 méter hosszúság feletti hajók, melyeket a balatoni köznyelv nem hivatalosan nagyhajóknak hív. Ismertebb típusai a klasszikus fa Dragon vagy a Cirkálók, műanyagból pedig a tavi és tengeri változatokkal egyaránt rendelkező magyar Balaton hajósorozat, a Sudár vagy a státusszimbólummá vált Bavaria, a magyar fejlesztésű óceáni vitorlás Equator és még hosszasan folytathatnánk.


A vitorlázás­ban az a szép, hogy gyermek és felnőtt, férfi és nő, módosabb és kevésbé tehetős egyaránt megtalálhatja a neki megfelelő vízterületet és a számára elérhető hajó­t, akár vitorlásbérlés­t tervez, akár sajátot vásárol. Mindenkinek őszintén ajánlhatjuk; jöjjön, bontsunk vitorlát!

 

Furedyacht MERRE TOVÁBB?

- Ha a vitorlás oktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlásbérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt