A határozat
Dénes István | 2009-12-14 16:12:44
Ingerült, sokszor személyeskedéstől sem mentes vitát robbantott ki az MVSZ azon döntése, amely jogdíjfizetési kötelezettséget ír elő 2010-től a hazai versenyeken. Az interneten zajló adok-kapokba nincs szándékunkban beszállni, ám mint az MVSZ-től jó ideje függetlenül működő lap (a közhiedelemmel ellentétben a Vitorlázás Magazin több mint egy éve nem az MVSZ lapja), kötelességünk bemutatni a véleményeket mindkét oldalról. „Audiatur et altera pars”, azaz hallgattassék meg a másik fél is.
Ugyanakkor nem kívánjuk a mikrofonállvány szerepét betölteni, van saját véleményünk az ügyről. Azt gondoljuk például, hogy a határozat elleni háborgás nem pusztán a pénzről szól, hanem egy, az MVSZ elleni, jóval általánosabb elégedetlenséget fejez ki. Sokan – fiatalok és idősebbek is – általában elégedetlenek az MVSZ tevékenységével. Zavarja őket a szervezet átláthatatlansága, a döntéshozatal módja, a vezetők kiválasztásának technikája, hogy csak néhány elemet említsünk. E hiátusok ismerősek a mindennapi életből is, de ebben nincs semmi meglepő, a sport világa mindig is leképezte a politikáét.
Összeállításunkban az MVSZ prominensei mellett két olyan ember is megszólal, akiknek egyrészt karakteres véleményük van a jelenlegi viszonyokról, másrészt van erkölcsi alapjuk a bírálatra, mert nem csak a partvonal mellől kiabálnak.
Rutai Istvánnál többet senki nem tett mostanában az utánpótlás-nevelésért, magánvagyonából rengeteget költ erre a célra, Mátyás László pedig néhány hónapja még elnökségitag-jelölt volt az MVSZ tisztújító közgyűlésén. Saját maga lépett vissza a jelöltségtől, mert elvi-erkölcsi kifogásai voltak. Mátyást novemberben a Nemzetközi Laser Osztályszövetség az európai régió alelnökévé választotta meg.
A határozat
Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük az MVSZ elnökségének 2/2009. 10. 27. sz. határozatát, amely rögzíti a Magyar Köztársaság területén rendezett vitorlásversenyek rendezésének feltételeit. A döntés jogszabályi alapja a sportról szóló 2004. évi I. törvény, illetve az MVSZ Alapszabályában kapott felhatalmazás.
E szerint: a Magyar Köztársaság területén vitorlásverseny kizárólag abban az esetben rendezhető, ha szerepel az MVSZ tárgyévre kiadott hivatalos versenynaptárában. Vitorlásverseny: vitorlás hajók részvételével zajló minden olyan rendezvény, amelyen a rendezvényre vonatkozó előírások és/vagy a részt vevő vitorlás hajók által ténylegesen folytatott gyakorlat alapján az ISAF „Vitorlázás Versenyszabályai” kerülnek alkalmazásra.
Az MVSZ vállalja
– a Verseny hivatalos MVSZ Versenynaptárban és a MVSZ honlapján történő feltüntetését,
– az MVSZ Általános Versenyutasítás, az ISAF Versenyszabályok és MVSZ Versenyrendelkezések használatának engedélyezését,
– a Versenykiírás előzetes szakmai ellenőrzését,
– a Versenykiírás és a Versenyeredmények megjelenítését honlapján, illetve az MVSZ elektronikus hírleveleiben,
– az MVSZ VIHAR online nevezési rendszer használatának engedélyezését,
– az MVSZ által működtetett YS és/vagy ORC előnyszámítási rendszer használatának engedélyezését,
– versenybírók és igény esetén versenyrendezők, felmérők közvetítését,
– a Versenybíróság által hozott döntések elleni fellebbezések tárgyalását,
– a Versennyel kapcsolatos dokumentumok archiválását,
– igény esetén, előzetes szerződéskötés alapján az MVSZ tulajdonában lévő eszközpark bérbeadását.
Rendező vállalja
– a Verseny az ISAF és az MVSZ előírásainak betartásával kerül kiírásra és megrendezésre, továbbá felelősséget vállal azért, hogy ezen előírásokat a verseny résztvevőivel maradéktalanul betartatja,
– a Versenykiírást annak bármely formában történő közzétételét megelőzően, de legkésőbb a verseny kezdetét megelőző 45. napig az MVSZ titkárságára jóváhagyás céljára megküldi.
– a Verseny végeredményét és a napi eredményeket a verseny utolsó futama illetve a napi futamok befejezését követő 24 órán belül elektronikusan megküldi az MVSZ részére az MVSZ honlapján történő közzététel céljából,
– betartja, illetve betartatja az ISAF és a MVSZ Reklámszabályzatából fakadó kötelezettségeket (hajók hirdetésviselési engedélyének ellenőrzése),
– az MVSZ fenti szolgáltatásainak ellenértékeként az MVSZ részére jogdíjat fizet. A jogdíj mértékét és a fizetési feltételeket az MVSZ-szel kötelezően megkötendő szerződések tartalmazzák.
A jogdíjak a jelen határozat 1. sz. mellékletében meghatározott irányelvek szerint kerülnek meghatározásra.
A jogdíj mértéke
1. Ifjúsági és Utánpótlás osztályok részére rendezett versenyek után jogdíj nem
fizetendő.
2. Olimpiai osztályok, továbbá ISAF vagy EUROSAF „Nemzetközi” (International) és „Elismert” (Recognized) osztályok részére rendezett versenyek után jogdíj nem fizetendő. Az ezen osztályok részére rendezett nemzetközi versenyek esetén a jogdíj az MVSZ-szel kötendő eseti megállapodás függvénye.
3. A fenti 1-2. pontokban nem szereplő, MVSZ-tagok, illetve MVSZ által elismert területi, illetve osztályszövetségek által rendezett versenyek esetén a jogdíj összege nevezett versenyzőnként 200 Ft.
4. Minden más szervezet által rendezett verseny esetén a jogdíj összege nevezett versenyzőnként 400 Ft.
5. Szponzorált versenyek esetében a 3-4. pontokban meghatározott jogdíj mértéke 20%-kal növelendő. Szponzorált versenynek minősül minden olyan verseny, ahol bármilyen szponzor megjelenik a verseny rendezőjének rendelkezésére álló bármely reklámfelületeken (parti infrastruktúra; kiadványok; web; versenykiírás; a rendezőség által kiadott logók általános viseltetése a hajókon, vagy a versenyzők ruházatán; bójákon; rendező motorosokon stb.).
6. Amennyiben valamely versenyen vegyesen indulnak a jelen melléklet 1-2. pontjában felsorolt osztályok és az ezen pontok hatálya alá nem eső egyéb osztályok, úgy a fizetendő jogdíj csak az egyéb osztályok után számítandó. A YS, IMS, illetve ORC előnyszámítási rendszerben értékelt hajók jelen szabályozás szempontjából egyéb osztálynak minősülnek.
A fenti jogdíjak nem tartalmazzák a mindenkor hatályos adójogszabályok alapján fizetendő áfát.
Az MVSZ a jelen határozat alapján beszedett jogdíjakat kizárólag az utánpótlás-nevelés, illetve az élsport céljaira fordítja.
vitorlasmagazin.hu
MERRE TOVÁBB?
- Ha a vitorlásoktatás érdekel, nézd át tanfolyamainkat
- A vitorlás bérlés részleteiről ide kattintva találsz bővebb információt

06-30-452-9879
06-87-343-025